Az óvodapedagógusok kiégésének vizsgálata a munkaértékek tükrében

Absztrakt

A kiégés fogalmának megjelenése az 1970-es évekre tehető, amikor a nyugati társadalmakban létrejövő viszonylagos jólét folyamatos pályaelhagyási és így foglalkoztatási válságot generált.
A szakirodalomban való megjelenése Freudenberger (1974) nevéhez köthető, aki azon pszichés állapot leírására alkalmazta a fogalmat, amelyet az egyén lelki és fizikai erőforrásainak kimerülése jellemez.
„A kiégés-szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s amelyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Fekete, 1991, 17.).