Matematikai szöveges feladatok nehézségének és érdekességének megítélése 5. osztályos tanulók körében
Main Article Content
Abstract
Tanulmányunkban a Szegedi Tudományegyetemen Csapó Benő vezetésével zajló nagymintás longitudinális méréssorozat egy adott mérési pontján, 5. osztályos tanulók körében alkalmazott mérőeszközünk két kérdésével foglalkozunk. A teljes mérőeszközünk a matematikai meggyőződések témakörében született, és három fő részből áll. Az első kérdésben matematikai feladatok nehézségének megítélése volt a tanulók feladata. A kérdőív második része az úgynevezett flamand feladatsor (lásd: Verschaffel, De Corte és Lasure, 1994; Csíkos, 2003a) hét feladatának zárt kérdéses változata volt. Ebben a részben a hét szöveges feladat esetén kellett három-három megoldási lehetőség valamelyikét megjelölni. A harmadik részben négyféle feladatkitűzési módról dönthették el a tanulók, hogy azokat mennyire tartják érdekesnek. Most a kérdőív bevezető és befejező oldalainak kérdéseit elemezzük, és az önmagában is rendkívül összetett második rész elemzését külön tanulmányban végezzük majd el.
Downloads
Download data is not yet available.
Article Details
How to Cite
Csíkos, C., & Kelemen, R. (2009). Matematikai szöveges feladatok nehézségének és érdekességének megítélése 5. osztályos tanulók körében. Iskolakultúra, 19(3-4), 14–25. Retrieved from https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/20831
Issue
Section
Articles