Pedagógusok nézetei az érzelmi kompetenciáról

Abstract

A neveléstudomány az affektív kifejezést kettős értelemben használja: a szűkebb értelmezés csak az érzés, érzelem, hangulat jelenségeit érti rajta, míg a tágabb az affekció és a konáció témaköreit együtt tárgyalja (Pekrun és Linnenbrink-Garcia, 2014; Bányai és Varga, 2014). Míg a tágabban értelmezett affektív jelenségek felé egyre élénkülő figyelem irányul a hazai kutatásokban, addig az érzelmek még mindig marginális helyzetben lévő terület. A tanári érzelmeket értelmező koncepcionális keretek megfogalmazása újabb fejlemény nemzetközi szintéren is. A kutatások az érzelmek tanári professzióban betöltött jelentőségére hívják fel a figyelmet, továbbá vizsgálják szerepét az osztálytermi folyamatokban. A kutatások az érzelmi képességekre (intelligencia, kompetencia), valamint az érzelmek nézetekben, identitásban betöltött szerepére is kiterjednek. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar 2015. évi doktorandusz-konzorciumi pályázata keretében megvalósított esettanulmányban az érzelmi kompetenciára vonatkozó tanári nézeteket vizsgáltuk a pedagógus-tanuló kapcsolat kontextusában. Mivel ilyen típusú vizsgálatot hazánkban még nem végeztek, a kutatás felderítő jellegű, célja, hogy néhány nemzetközi eredmény hazai értelmezését megkezdje. Az érzelmi kompetencia tényezői közül az érzelmek átélését, küldését, fogadását, tudatos kommunikálását, a negatív érzelmekkel való megküzdést, az empátiát és az érzelmi önhatékonyságot vizsgáltuk.