A diaszpórában tanítók digitális kompetenciájának változása a pandémia okozta lezárások idején

Main Article Content

Nemes Nikolett
Csima Melinda

Absztrakt

A COVID-19 járvány minden területen érezteti hatását, mely az egészségügyi ellátórendszer mellett az oktatás területén is rendkívül erőteljes, s a diaszpórában működő hétvégi iskolákat sem hagyta érintetlenül. A lezárások sok esetben hosszabb-rövidebb időre tiltották a személyes, jelenléti oktatást, s szükségessé tették az online munkaformára történő váltást. Keresztmetszeti, feltáró vizsgálatunk a diaszpóra hétvégi magyar iskoláiban tanítók online oktatással összefüggő pedagógiai gyakorlatára irányult. Elsősorban azt kívántuk megragadni, hogy a pandémia hogyan hatott a diaszpórában működő hétvégi iskolák gyakorlatára, továbbá, hogy az ott tanítók hogyan tudtak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Az elemzésbe bevont kérdőíveket öt kontinens 17 különböző országában töltötték ki (n = 46). A válaszokból kirajzolódik, hogy a munkaformaváltás hirtelen bekövetkezése a diaszpórában tanítókat felkészületlenül érte. A pandémia okozta helyzetben a tanítóknak új IKT-eszközök után kellett nézni. Az online oktatás során a figyelem, az érdeklődés és a motiváció fenntartásához változatos szemléltetésre és cselekedtetésre volt szükség, mellyel egyenesen arányos volt a bevont eszközök sokszínű megjelenítése is. A nehézségek ellenére összességében elmondható, hogy bár a digitális oktatás ebben a formában kényszer szülte munkaforma, hozzájárult a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlődéséhez, módszertani repertoárjuk szélesítéséhez. A pandémia alatt elsajátított új ismeretek és készségek beépítése a tanítási-tanulási folyamatba a járványt követő időszakban hozzájárulhat a tanári hatékonyság és a tanulói eredményesség növeléséhez.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Nemes, N., & Csima, M. (2023). A diaszpórában tanítók digitális kompetenciájának változása a pandémia okozta lezárások idején. Iskolakultúra, 33(3), 35–50. https://doi.org/10.14232/iskkult.2023.3.35
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmány

Hivatkozások

Balogh, B., Bodó, B. és Ilyés, Z. (2007). Előszó. In Balogh, B., Bodó, B. és Ilyés, Z. (szerk.), Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás. Lucidus Kiadó. 7-12.

Bartha, T. (szerk.), (1993). Keresztyén bibliai lexikon. Kálvin Kiadó.

Bodó, B. (2007). Szórvány, stratégia-nemzet. In Balogh, B. Bodó, B. és Ilyés, Z. (szerk.), Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás. Lucidus Kiadó, 27-279.

Fogarasi, M., Fózer, D. és Polgár-Turcsányi, M. (2014). Kedves szójáték: Boskola, a bostoni magyar iskola. Anyanyelv-pedagógia, 7(2),

https://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=519 Utolsó letöltés: 2021. 10. 27.

Gazsó, D. (2015). Egy definíció a diaszpórakutatás margójára. Kisebbségkutatás, 24(2), 7-33.

Gazsó, D. (2016). A magyar diaszpóra fejlődéstörténete. Kisebbségi Szemle, 1, 9-35.

Gazsó, D. (2019). A magyar diaszpóra intézményesülésének és anyaországi viszonyainak története. In Ambrus, L. és Rakita, E. (szerk.), Amerikai magyarok – magyar amerika-iak. Új irányok a közös történelem kutatásában. Líceum Kiadó. 15–33.

Gazsó, D. (2020). Otthon és itthon. A magyar diaszpóra anyaországa. PhD-értekezés. Páz-mány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

Gárdosi, R. (2014). A clevelandi magyar nyelvoktatás múltja és jelene. THL2, 51(2), 58–67.

Gárdosi, R. (2018). Teaching Hungarian as Heritage Language in North America. In Tri-fonas, Pericles P. & Aravossitas, T. (ed.), Handbook of Research and Practice in Heritage Language Education. Springer International Publishing AG. 1-22.

Hajnal W. J. (2006). Tizenöt éves a Rutgers Egyetem Magyar Intézete. Hungarológiai Év-könyv, 7(1), 187–201.

Keményfi, R. (2006). Nemzeti, vallási és hagyományos gazdálkodási terek szellemi öröksége II. A magyar nemzeti tér megszerkesztése: Térképzetek, térképek: fogalomtár. Bölcs-ész Konzorcium.

Komenczi, B. (2001). Az Európai Bizottság memoranduma az egész életre kiterjedő tanulás-ról. Új Pedagógiai Szemle, 51(6), 122–132.

Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság (2016). Magyar diaszpórapolitika – Stratégiai irányok. https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/2019/03/03-magyar_diaszporapolitika-strat%C3%A9giai-ir%C3%A1nyok.pdf Utolsó letöltés: 2021. 10. 28.

MTI. (2021). Online szervezi meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Hétvégi Magyar Isko-lák Találkozóját. https://www.kulhonimagyarok.hu/kulhoni-magyarok-hirek/szilagyi-peter-online-szervezi-meg-a-nemzetpolitikai-allamtitkarsag-a-hetvegi-magyar-iskolak-talalkozojat/ Utolsó letöltés: 2022. 10. 15.

Nagy, Ö (1938). Szórvány és beolvadás. Hitel, 4(4), 257-276.

Németh, Sz. (2008). Hétvégi magyar iskolák az USA-ban – 2008 (Interjú és dokumentum-elemzés). In Papp, Z. A. (szerk.), Beszédből világ. Elemzések, adatok amerikai ma-gyarokról. Magyar Külügyi Intézet. 266-299.

Papp, Z. A., Kovács, E. és Kováts, A. (2019). Az új magyar diaszpóra intézményesülése. Hétvégi magyar iskolák az Egyesült Királyságban. Regio, 27(3), 209-248. 10.17355/rkkpt.v27i3.279

Parragi, M. (2000). A magyar állampolgársági jog és a külföldön élő magyarság. Kisebbség-kutatás, 9(1), https://epa.oszk.hu/00400/00462/00005/5.htm Utolsó letöltés: 2022. 10. 15.

Pávai, Gy. és Rakitai, R. (2017). Anyanyelvünk megélése Manchesterben. Betekintés a Zsigmond Király Magyar Kulturális Klub és Iskola életébe. Anyanyelv-pedagógia, 10(1), 80−88. 10.21030/anyp.2017.1.9

Potápi, Á. J. (2021). Bevezető gondolatok. A magyar nyelv és kultúra modern oktatásának stratégiái Ausztriában és Dél-Tirolban. Új kihívások és lehetőségek az anyanyelvok-tatásban Európa jövője szempontjából. Konferencia, Innsbruck, 2021. november 12-13.

Tót, É. (2002). A nem formális tanulás elismerése- szemlélet és módszerek. Szakképzési Szemle, 8(2), 178–193.

Szaniszló, R. B. (2019). A diaszpóra fogalma. Interdiszciplináris megközelítés. Belvedere Meridionale, 31(3), 83-98. 10.14232/belv.2019.3.6

Sz.n. (É.n.). A diaszpóra tudományos megközelítése. https://www.korosiprogram.hu/diaszpora Utolsó letöltés: 2022. 10. 15.

Vadász, V. (2020). Hétvégi magyar iskolák és óvodák a magyar diaszpórában. PhD-értekezés. PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, Pécs.

/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200363.kor