Babits – Dosztojevszkijről

Absztrakt

Ezt az írást a katolikus Pilinszky János soraival kezdem. Ugyan a Szög és olaj esszéi – köztük a csaknem harminc Dosztojevszkijre való hivatkozás – a hatvanas-hetvenes években íródtak, s ezért nem illeszkedhetnek abba a képbe, melyet a két világháború között magyarul írtak, magyar szerzők Dosztojevszkijről. Ha mégis Pilinszky felől közelítek Babits Dosztojevszkij-olvasatához, az több szempontból is indokolt. Úgy vélem, hogy a Pilinszky által is kulcsszónak tekinthető „vallomásirodalom” az a fogalom, amely az emberi sors „mélyrétege”, a „világ abszurditása” iránt oly érzékeny Dosztojevszkijre maradéktalanul ráillik.1 Az egyre aggasztóbb háborús helyzet a beteg Babitsot morális szerepvállalásra készteti, ahogyan Pilinszky írja róla: „Többé nem húzódhatott vissza a merő esztétikumba, a gyülekező veszély vallásos és morális szerepre, vallomásra kényszerítette.” (Pilinszky, 1982. 39.).2 Pilinszkynél olvassuk az alábbi, Dosztojevszkij felé mutató megjegyzést is. „Az európai irodalomról Babits Mihály írta meg, hogy lényege szerint gyónás, vagyis vallomásirodalom.” (Pilinszky, 1982. 238.) Babits „vallomástartalmú, vallomáscentrikus” irodalom iránti vonzódása lehet magyarázat Dosztojevszkij-olvasatára is.