Anderseni motívumok Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes művészetében : a gyermeki megismerői pozíció és a tárgyias irányultság archetipikus vonásai

Absztrakt

Hans Christian Andersen nevét napjainkban is sokan ismerik, hiszen meséin generációk nőttek fel, sőt az általános iskolai olvasókönyvekben, tankönyvekben meséi (például A rút kiskacsa; Borsószem hercegkisasszony; A rendíthetetlen ólomkatona) 2–5. osztályos tananyagként is jelen vannak. A dán meseíró szelleme közvetett módon tovább él a felsőbb évfolyamok, sőt a középiskolai irodalmi tananyagban is, hiszen munkássága, írói szemléletmódja még bő száz évvel később is nyomott hagyott a szépirodalomban. Andersen hatását a magyar meseírásra és tárgyias költészetre vonatkozólag több tanulmány említi, de sajnos csak puszta utalás szintjén. Lackfi János (2002, 38. o.) a Nyugat első nemzedékének tárgy-szemléletével kapcsolatban megemlíti Andersen „nagyon is jelentős hatású meséit”. Bővebben azonban ő sem fejti ki a hatás mibenlétét, pedig különösen a modern objektív líra két jeles képviselője: Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes művészetében lelhető fel a jellegzetes anderseni tárgyias irányultság, mentalitás. Jelen tanulmány e hatásmechanizmusba kíván bepillantást nyújtani, s ezzel együtt egyfajta mankóként szolgálni a tárgyias líra megértéséhez, mely a középiskolai tananyag része.