Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet digitális tananyagairól

Abstract

Az infokommunikációs technológia (IKT) egyre nagyobb szerepet kap a mindennapokban, így nem meglepő, hogy az oktatás és nevelés folyamatának is egyre szervesebb részét képezi. Ez többek között azt is jelenti, hogy a papíralapú tanulási-tanítási eszközöket egyre több területen felváltják azok ekvivalens digitális változatai. Ez azonban csak akkor tekinthető valódi haladásnak és változásnak, ha ezek nem pusztán közvetítőeszközként, hanem mint innovatív funkciójukat ténylegesen betöltő, a tanulási-tanítási folyamat hatékonyságát és élvezetességét elősegítő eszközök funkcionálnak (Hülber, Lévai és Ollé, 2015). A kérdés az, hogy az előbb említett funkciókat a legújabb fejlesztésű magyarországi digitális taneszközök betöltik-e, és ha igen, akkor milyen mértékben. Természetesen ezt nehéz megmondani objektíven, mivel nem áll rendelkezésünkre olyan mérőeszköz, ami ennek mérésére alkalmas volna, illetve a szerzői szubjektivitás is kedvezőtlenül hathat az elemzés objektivitására. Éppen ezért – néhány alapvető, a digitális tananyagokkal szemben támasztott tanulási-tanítási kritérium mellett – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által kiadott fejlesztési koncepció (Kojanitz, 2014) témába vágó részeit veszem alapul1, amelyet Arató László (2016) tanulmánya foglal össze kiválóan. Jelen munka ez utóbbi tanulmányhoz kíván csatlakozni, a kritikai észrevételeket az OFI magyar nyelv és kommunikáció tantárgyhoz tartozó digitális tananyagaira vonatkoztatva – mindezt úgy, hogy leginkább az ezen anyagok segítségével tanuló gyermekek és a tanító pedagógusok érdekeit tartja szem előtt. A kritikai észrevételek tehát elsősorban a további – ahol ez lehetséges – fejlesztéshez és korrigáláshoz kívánnak támpontot nyújtani.