Világátlépések: hogyan kondicionálja a cselekvési tér a társadalomtudományos magyarázatokat

Abstract

A társadalomtudomány aspirációi között előkelő helyet foglalnak el olyan szempontok és célkitűzések, melyek valamennyi tudományos igénnyel fellépő vizsgálódás alapvető mozgatórugójának számítanak: a valóság egy bizonyos szegmensének intelligibilissé tétele, valamint jelenségeinek magyarázata.1 Amennyiben azt várjuk el társadalomtudományainktól, hogy a társadalmi jelenségek közötti valós összefüggések érvényes magyarázataival szolgáljanak, úgy a tudománymetodológiai vitákat az elmúlt két évszázadban tematizáló megértés és magyarázat problémájával találjuk szembe magunkat. Ha a társadalomtudományok az általuk vizsgált jelenségek közötti valós összefüggésekről kívánnak számot adni, úgy elkerülhetetlen, hogy megértsék, interpretálják azokat – ha pedig érvényes magyarázatokkal szeretnének szolgálni, meggyőzően kell tudniuk érvelni amellett, hogy módszereik valóban alkalmasak azoknak a problémáknak a kezelésére, melyekre alkalmazzák őket. A szélsőségesen interpretatív és radikálisan szcientista társadalomtudomány-koncepciók kivételével a két meghatározó fogalom általában együttesen van jelen a társadalomtudományok filozófiai megalapozását megkísérlő művekben, pusztán a hangsúlyok tolódhatnak el egyik vagy másik irányba. Az alábbi fejtegetésekben Manicas (2006) meglátásait követve azzal a feltételezéssel élek, hogy megértés és magyarázat kölcsönösen kiegészítik egymást, azaz a társadalmi jelenségek elemző leírása és interpretációja elősegítheti azok működési módjainak és hatásainak magyarázatát – a magyarázataink pedig újraértelmezéseket tesznek lehetővé.