Amiről a tankönyvek hallgatnak : az írók viselt dolgai a tankönyvek életrajzaiban

Abstract

A pszichobiográfia a pszichohistória egyik sajátos műfaja, amely a pszichológiai motívumok feltárását célozza az élettörténetekben. Szoros kapcsolatot tételez fel az alkotó és alkotás között: az alkotást az alkotó lélektanából vezeti le, és kölcsönösen, egyiket a másik segítségével magyarázza. Tanulmányomban amellett érvelek, hogy a sematikus, lélekrajz nélküli, sokszor üres méltatásokban kimerülő író-életrajzok elidegenítőek, szemben a pszichobiografikus igényű életrajzokkal, amelyek egy hitelesen, összetetten és árnyaltan ábrázolt személyiség valódi problémáit és azokra adott reakcióit (amelyek lehetnek alkotások is) mutatják be. Az életszerűen ábrázolt íróhoz „közünk van”, így felébredhet a kíváncsiság alkotásainak megismerésére is. Tíz középiskolásoknak szánt magyarországi irodalomtankönyvben négy jelentős huszadik századi magyar író (Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula és József Attila) életrajzát tanulmányoztam abból a szempontból, hogy milyen hangsúlyt kap bennük az életút, milyen összefüggésekre mutatnak rá az író élete és műve között, milyen árnyalt személyiség-portrét rajzolnak, és milyen életrajzi tényeket említenek, illetve hallgatnak el. A sematikus, semmitmondó életrajzok mellett kitűnő példákat találtam arra is, hogy a pszichobiografikus személetmód már jelen van a középiskolai tankönyvekben.