Líratörténeti hagyományvonalak a kortárs magyar költészetben

Abstract

A magyar irodalomkritikai gondolkodás általánosan elfogadott megállapítása, hogy a ’70-es-’80-as évek fordulóján a magyar prózában radikálisnak mondható váltás következett be, melynek kezdeményezőiként és legfőbb végrehajtóiként Esterházy Pétert és Nádas Pétert szokás megjelölni. E paradigmaváltás meghatározó ismérvei a szövegszerűség és a szövegköziség kompozícióképző elvvé emelésében, a „világmagyarázó nagy elbeszélések” (Lyotard) érvénytelenedésének tényét demonstráló megszakításos narratív technikában, a jelölőnek a kontingencia és a kombinatorika szabályai mentén megvalósuló szöveggeneráló működésében, vagyis a nyelv általi megelőzöttség abszolút tapasztalatában és a szöveg mint ’rewriting’ elgondolásában jelölhetők meg.