A világtalan világa : Gárdonyi Géza: Leánynézőben

Abstract

A Gárdonyi-recepció meglehetősen mostohán bánt azokkal a kisregényekkel, amelyeket maga a szerző „regénykéknek” nevezett. Bizonyos szempontból teljesen érthető, hogy a régebbi akadémiai kézikönyv miért csak az Egri csillagokkal, A láthatatlan emberrel és az Isten rabjaival, illetve – kis mértékben – Az öreg tekintetessel foglakozik (1), s az is nyilvánvaló, hogy az új magyar irodalomtörténetet miért kizárólag az Egri csillagok hatása érdekli (Györke, 2007). Az előbbi számára a Jókai- és Mikszáth-hagyomány folytonossága a fontos; az utóbbi számára a jelenkor olvasásszociológiai vagy kultusztörténeti tényei alkotják a központi problematikát. Az azonban már nem annyira egyértelmű, hogy miért szorult Gárdonyi többi elbeszélő műve az utóbbi száz év során egyre inkább háttérbe.