Én-építő technikák a nép- és a műmesékben

Absztrakt

Bruno Bettelheim (1985) könyve óta számos pszichoanalitikus és irodalmi szimbólumelemző írás alátámasztotta, hogy a népmesék a gyermekkori fejlődéshez (csecsemőkortól pubertáskorig) rendkívül sok ponton járulnak hozzá. Ennek oka egyfelől az, hogy a népmesék egyszerre szórakoztató és izgalmas történetek, másfelől pedig magas színvonalú irodalmi műalkotások, melyeknek nyelvét, képiségét a lehető leghamarabb és legmaradéktalanabbul érti meg a gyermek. Az én-fejlődés elősegítésének harmadik pillére a szövegekben munkáló mély érzelmek, konfliktusok és küzdelmek, melyek nem didaktikusan, de az egész emberiségre jellemző alapvető szorongásokról, nehézségekről, és legfőképpen azok megoldási lehetőségeiről beszélnek.