A felsőfokú oktatásban részvevők létszámra ható jogi, makró- és mikroökonómiai folyamatok

Main Article Content

László Varga

Absztrakt

A történelem folyamán az iskola, az iskolázottság mindig is sarkalatos kérdés volt az emberek életében, de igazán az ipari forradalom kiszélesedésével került a fókuszba, amióta a gazdasági fejlődés motorjait a technikai vívmányok képezik. A második világháborút követően nagyon sok elmélet született azzal kapcsolatban, hogy az oktatás felszámolja-e vagy újratermeli a társadalmi különbségeket. Az oktatás mindenhatósága mellett érvelők előszeretettel hivatkoztak az 1966-os Colemann-jelentésre, majd később az ázsiai kistigrisek világgazdasági eredményei mögött meghúzódó iskolarendszerekre. A kételkedők – élükön Bourdieu, aki vizsgálatokkal támasztotta alá elméletét – szerint az iskolák, főként a felsőfokú képzés, a társadalmi mobilitás csatornáját képezik ugyan, de az iskolák differenciáltsága révén az elit mindig is meg fogja tartani legfelsőbb helyzetét.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Varga, L. (2018). A felsőfokú oktatásban részvevők létszámra ható jogi, makró- és mikroökonómiai folyamatok. Iskolakultúra, 28(10-11), 90–102. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/31796
Rovat
Szemle