Halló, itt a Gyermekrádió! : az önálló Gyermek- és Ifjúsági Osztály létrejötte és első szárnypróbálgatásai 1945 és 1953 között : második rész

Main Article Content

Péter Morva

Absztrakt

Az első részben beszámoltam az 1950. január 1-jén alakult Ifjúsági- és Gyermekosztály létrejöttének igényéről és okairól, a működését meghatározó alapelvekről és a külföldi, elsősorban szovjet Gyermekrádióról, amely viszonyítási alapot, mintát nyújtott a magyar kezdeményezéshez. Ígéretemhez híven ebben a második nagy fejezetben a hétköznapokba tekintünk be. Megismerjük,
mekkora és milyen feladatot jelentett az Ifjúsági Egység létrejötte és ennek népszerűsítése, milyen pedagógiai paradigmát kellett követniük a műsorkészítőknek – mert mint mindent, 1948 után ezt is a legfelsőbb politikai vezetés határozta meg –, hogy indult be a levelezés, a tudósítóhálózat, azaz miként zajlott a tömegkapcsolatok szervezése.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Morva, P. (2015). Halló, itt a Gyermekrádió! : az önálló Gyermek- és Ifjúsági Osztály létrejötte és első szárnypróbálgatásai 1945 és 1953 között : második rész. Iskolakultúra, 25(3), 112–124. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/21633
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek