Kosztolányi és a századforduló neuraszténia-kultusza

Main Article Content

Ferenc Dávid Kovács

Abstract

„Hogy a művészek ideges emberek, mindenki természetesben tartja, s hogy tele van velük az idegorvosok váróterme, ezt éppúgy nem tartjuk különösnek, mint azt, hogy a katonát a háborúban megsebesítik, vagy a szénbányamunkás tüdőbetegséget kap. Ők az agyukkal dolgoznak – az pusztul. De miért jobban ma, mint azelőtt?” A fenti idézet Csáth Géza (1995a) Öngyilkos művészek című cikkéből származik, mely 1906. szeptember 8-án jelent meg a Budapesti Napló hasábjain. Az utóbbi, a korszakot a kultúratudományok kontextusában vizsgáló megnyilatkozások is immár fontosnak tartják kiemelni, hogy a klasszikus modernitás egykorú, önnön artikulációját felismerő, vagy legalábbis megragadni kívánó nyilatkozatai a folyamatot (legalábbis kezdetben) „egy olyan homályos jelentésű lélektani-fiziológiai médiumon keresztül végbemenő változásként látják, melyet az »idegi élet« érzékenységének metaforáival éreznek leírhatónak” (Kulcsár Szabó, 2009, 137. o.).

Downloads

Download data is not yet available.

Article Details

How to Cite
Kovács, F. D. (2011). Kosztolányi és a századforduló neuraszténia-kultusza. Iskolakultúra, 21(8-9), 68–74. Retrieved from https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/21173
Section
Articles