A Kormányhivatal által támogatott álláskeresőknek szóló felnőttképzés területi eloszlása Békés megyében

Main Article Content

Hajdú Dávid

Absztrakt

Az álláskeresőknek szóló felnőttképzés célja, hogy a résztvevő új, piacképes végzettséggel minél hamarabb munkahelyet találjon magának az elsődleges munkaerőpiacon. Kutatásom célja, hogy Békés megyében feltárjam e képzések megoszlását több szakmai szempont alapján, bemutassam a sikeresség főbb mutatószámait és a képzések térszerkezetét. Ennek érdekében az egyváltozós elemzések (megoszlások, trendek) elvégzését követően a területi statisztika eszköztárával mutattam rá a képzések térbeli eloszlására. Békés megye felnőttképzése folyamatos létszámbeli bővülést mutatott a vizsgált időszakban. A Békés Megyei Kormányhivatal által szolgáltatott adatokból fény derült arra, hogy az általuk finanszírozott képzések területileg a Békéscsabai járásba koncentrálódtak és a képzési helyszínek szinte csak a járási központokban helyezkedtek el. A HotSpot analízis során kirajzolódott egy Békés, Békéscsaba, Gyula felnőttképzési centrum. Az álláskeresőknek szóló felnőttképzés sikerességét az elhelyezkedési arányok mutatják meg. A 2015-2019-ig terjedő időszakban a képzést sikeresen elvégzők elhelyezkedési arányaik romlottak. A másodlagos munkaerőpiacon (közfoglalkoztatásban) történő elhelyezkedés tendenciózus növekedése után drasztikus csökkenés mutatkozott, miközben az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedők aránya növekedő irányt vett fel. Az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedési arányok növelése érdekében a helyi vállalkozók bevonását javaslom a szakmai képzések gyakorlati oktatásába, hiszen ha ő tanítja meg az álláskeresőt a szakmára és a helyi specializációra, akkor abban az esetben, ha megelégedett a tanulóval munkát is kínálhat neki, mely mind az álláskereső, mind a munkáltatónak pozitív lesz, hisz az álláskereső munkát kap, a munkáltató, pedig a betanítási időszakot teljes mértékig kihasználta a képzés ideje alatt.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Hajdú, D. (2021). A Kormányhivatal által támogatott álláskeresőknek szóló felnőttképzés területi eloszlása Békés megyében. Iskolakultúra, 31(7-8), 104–117. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/34213
Rovat
Szemle