A gyermekotthonok feladata a roma gyerekek nevelésében

Absztrakt

A gyermekvédelemben az 1997. évi XXXI. törvény bevezetése jelentős változásokat hozott és maga a törvény is számtalanszor módosult.  Az elmúlt húsz esztendőre visszatekintve a gyermekek elhelyezésére vonatkozóan két jelentős változás történt.   Az első, hogy az 1997 utáni időszakban a gyermekotthonok átalakításának köszönhetően jelentősen megnőtt a lakásotthonok és a benne élők száma, a lakásotthoni elhelyezés kis létszámú, családias körülményeket biztosított a gyerekek számára. A második a nevelőszülöi elhelyezés preferálása, aminek mérföldköve a 2002-es év, amikor először került több gyermek nevelőszülőknél elheyezésre, mint gyermekotthonba. (2002-ben 10 026 fő kiskorú és fiatal felnőtt élt gyermekotthonban és 10 576 fő kiskorú és fiatal felnőtt nevelőszülőknél. (KSH, 2018). Mára ez a tendencia tovább erősödött és a családból kiemelt gyerekeknek több mint fele nevelőszülőknél kerül elhelyezésre.

A gyermekvédelmi gondoskodásban részelülő gyermekek száma nőtt az elmúlt években, közöttük a kutatások szerint felülreprezentáltak a roma gyerekek. A tanulmányban áttekintjük a gyermekvédelmi szakellátásban elhelyezett roma gyermekekre vonatkozó kutatásokat, majd gyermekottonok, lakásotthonok szakmai programját vizsgáljuk meg abból a szempontból, hogy az intézmény mivel és hogyan járul hozzá a nemzetiségi és etnikai kisebbséghez tartozó gyerekek identitásának kialakításához, megőrzéséhez.