Magyarország légi honvédelme 1918-1919-ben HOME DEFENSE OF HUNGARY IN THE AIR IN 1918–1919

Main Article Content

Lajos Olasz

Absztrakt

Az I. világháború időszakában megjelent a légi hadviselés, a repülő erők önálló fegyvernemmé váltak. Magyarország saját légierővel nem rendelkezett, a „légjáró csapatok” a Monarchia közös haderejének részét képezték. 1918 novemberében, a Monarchia kettéválását követően a magyar katonai vezetésnek szinte a semmiből kellett megszervezni az önálló magyar repülő erőket. A szomszédos államok, a szerb, a román és a cseh haderő a térségben állomásozó francia Keleti Hadsereg támogatásával, illetve a Monarchia repülőeszközeinek lefoglalása révén már rendelkezett repülő egységekkel, melyek Magyarország bármely pontját akadálytalanul elérhették. Ezért meghatározó fontosságú volt, hogy a fegyverszüneti egyezmény előírásai, illetve a Károlyi kormányzat külpolitikai koncepciója nyomán végrehajtott jelentős mértékű haderőcsökkentés ellenére a honvédség ütőképes légierővel (és légvédelmi erővel) rendelkezzen. Az általános leszerelési rendelkezés a repülő csapatok állományára nem vonatkozott. A katonai vezetés 1918–1919 folyamán a kiképzett repülők szolgálatban tartásával, az országban található repülőanyag összegyűjtésével, a gyártó kapacitás aktivizálásával igyekezett egy kicsi, de ütőképes légierőt szervezni. A pilóták többsége nem ideológiai alapon, hanem egyszerűen a haza védelme érdekében teljesített szolgálatot a forradalmak időszaka alatt is.


 


In the period of World War I, air warfare had appeared; flying forces had become an independent arm. Hungary did not have an air force of its own. The “aviation troops” comprised part of the Monarchy’s joint military forces.  In November 1918, after the Monarchy’s slit-up, the Hungarian military leadership should have set up the independent Hungarian flying forces from almost nothing. The Serbian, Romanian, and Czech military forces had already flying units that could reach any location in Hungary without hindrance with the support of the French Eastern Army stationing in the region. That was why it was essential for the Hungarian army to have a combat worthy air force despite the substantial military force reduction implemented as a result of the regulations of the armistice agreement. The general disarmament provision did not apply to the stock of the aviation troops. In the course of 1918–1919, the military leadership made efforts to set up a small but combat worthy air force by keeping trained airmen in service, collecting the flying stock available in the country, and activating the manufacturing capacity. Most of the pilots served even during the periods of revolutions not on ideological basis, but simply in order to protect their homeland.

Article Details

Hogyan kell idézni
Olasz, L. (2020). Magyarország légi honvédelme 1918-1919-ben: HOME DEFENSE OF HUNGARY IN THE AIR IN 1918–1919. Közép-Európai Közlemények, 13(1-2), 183–201. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/vikekkek/article/view/32860
Rovat
Cikkek

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>