Friedrich István véleménye az antantról és a béketárgyalásokról (1919–1920)

Absztrakt

Friedrich István (1883–1951) az 1910-es években kezdett el politizálni, az első világháború idején Károlyi Mihály gróf politikájával azonosult, majd 1919 augusztusában a megszálló románok árnyékában ellenforradalmi kormányt alakított. Kabinetjét azonban a Nagy Háborút győzelemmel záró antant hatalmak nem ismerték el és nem voltak hajlandók meghívni a párizsi béketárgyalásokra. Ez a nemzetközi elszigeteltség vezetett ’19 novemberében a miniszterelnök lemondásához, hogy a magyar pártok kompromisszumaként megalakulhasson a Huszár Károly által vezetett koncentrációs kormány, amelyben Friedrich a hadügyminiszteri tisztséget kapta meg, majd néhány hónappal később ellenzékbe vonult és így kritizálta az első Nemzetgyűlésben a Simonyi-Semadam, illetve az azt követő Teleki-kormányoknak a béketárgyalásokkal, a trianoni békediktátum aláírásával és parlamenti ratifikálásával kapcsolatos magatartását.

Friedrich véleménye szerint a békeszerződés aláírásával szemben reális alternatívát jelentett a béketárgyalások megkezdésének halogatása, majd az aláírás megtagadása egészen addig, amíg az antant államok szövetsége felbomlik és egyedi érdekeik mentén széthúzás keletkezik körükben. Az alábbi tanulmányban ennek a – politikai eliten belül kisebbségben maradt, így a valóságban ki sem próbált – álláspontnak a képviseletét mutatjuk be.