A MENEKÜLTEK ÉS BEVÁNDORLÓK EURÓPÁBAN AZ 1950-ES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG -

Abstract

A két világrendszer időszakában született Genfi Menekültügyi Konvenció (GK) viszonylag könnyen fogalmazta meg a kelet-európai diktatúrák működési tapasztalatai alapján azokat az üldözöttségi okokat, amely alapján menekültstátuszt biztosítottak egy kérelmezőnek. (1951) Befogadták és idővel integrálták őket. A relatíve egyszerű megkülönböztetés menekült és bevándorló között azonban a kelet-európai rendszerváltásokat követően megváltozott. A nyugati világ addigi befogadó államai restriktíven kezdték értelmezni a GK-t. Nem volt nehéz, hiszen az egyezmény hiányzó eljárási szabályai ezt éppúgy lehetővé tették, mint a teljesen átalakult nemzetközi politikai környezet. (Megszűntek a kelet-európai diktatúrák, formálisan egész Európa demokráciává alakult: hiteltelenítve ezzel a politikai üldözést). Féltve munkaerőpiacaikat is, a befogadók már csak a kevés, „valódi” menekültet kívánták befogadni. Nem azokat, akiknél egyéb migrációs motivációt véltek felfedezni. (Támogatva persze saját népességük biztonsági elvárásai által.) Ez a félelem és távolságtartás teljesen megváltozott 25 év múlva. A 2015-ös tömegmigráció alkalmával már alig számítottak a befogadó államok népességének félelmei. A formailag még hatályos GK alkalmazási szempontjai alig kapnak teret, szinte kizárólag humanitárius, globális szempontok érvényesülnek, a nemzeti-állami érdekek háttérbe szorulnak.