Területi problémák, területfejlesztési projektek a két háború közötti Észak-Amerikában, Európában, különös tekintettel a német "Keleti segítségre" REGIONAL PROBLEMS, LAND DEVELOPMENT PROJECTS IN NORTH AMERICA, EUROPE BETWEEN THE TWO WAR, WITH SPECIAL REGARD TO THE GERMAN "EASTERN HELP"

Main Article Content

János Fritz

Abstract

A tanulmány célja nem eddig ismeretlen tények feltárása, hanem a témára vonatkozó ismereteink összefoglalása, szisztematikus elemzése, azok egységes nemzetközi kontextusba helyezése. Az 1929–1933-as gazdasági válság – amelynek első jelei az agráriumban jelentkeztek – több vidéki térséget is különösen hátrányosan érintett. Ezek alapvetően azok a régiók voltak, melyek kedvezőtlen demográfiai mutatóikkal, a nagy el-, és kivándorlási rátáikkal – gyakran ökológiai problémáikkal – a kapitalista gazdasági fejlődés és a nemzetállammá válás veszteseinek számítottak. Végül a világgazdasági válság volt az, amely az adott államokat rákényszerítette arra, hogy ezen területek felzárkóztatására állami programokat indítsanak. Bár ezek a programok döntően az eladósodott mezőgazdasági termelők bajain próbáltak meg segíteni, de azokat igyekeztek számottevő szerkezetváltozással egybekötni. Így Amerikában a villamosenergia-termelés, Itáliában a mocsarak lecsapolása, a termőterület növelése, az öntözés állt a fókuszban. Kelet-Németországban pedig az infrastruktúra fejlesztése is a célok között szerepelt. Noha Magyarországon nem volt ilyen régióra szabott program – a gazdaadósságok rendezése egységesen érintette az egész országot –, de szólni kell azért az Alföldről is, melynek felzárkóztatása élénken foglalkoztatta a kortársakat. Ám ezen projektek közül a történészeket mégis leginkább a német „Kelet Segély” érdekelte, mint az a félresikerült kezdeményezés, amely az utolsó csepp volt a pohárban ahhoz, hogy Hitler pártját 1933-ban hatalomra juttassák. Nem mellőzve ezeket a szálakat sem, az tanulmány mégis inkább a technokrata megközelítésre törekszik.


The purpose of this study is not to explore the unknown facts, but to sum up the common knowledge about the topic to systematize them in an unified international context. The economic crisis of 1929-1933 – whose first signs appeared in the agriculture – affected several rural areas disadvantageously. These were those regions, which were the losers of the capitalist economic development as well as the fulfillment of the nation state with their unfavorable demographic indices, high migration rates, and frequent environmental problems. In the end, it was the Great Depression which forced the states to start launch programs to catch up on these undeveloped regions. First of all, these programs tried to help the indebted agricultural producers, but parallely it was intended to connect them with some restructuring, too. Therefore in America the electricity-production, in Italy the drainage and the expansion of the cultivable land were bought into focus. Whereas in Germany it was also a focal point to develop the infrastructure. Although, in Hungary there was not any similar program to a specific region – because the farmer’s suffered equally from their debts in every area of the country. Nonetheless the Great Hungarian Plain must be highlighted, because this was the only Hungarian region which the contemporaries were particularly interested in. Out of these programs the historians are mostly interested in the „Eastern Help” as a misguided initiation which was the last straw to come the party of Hitler into power. Not neglecting these threads, the study strives to approach the issue in a technocratic way.

Article Details

How to Cite
Fritz, János. 2020. “Területi problémák, területfejlesztési Projektek a két háború közötti Észak-Amerikában, Európában, különös Tekintettel a német "Keleti segítségre": REGIONAL PROBLEMS, LAND DEVELOPMENT PROJECTS IN NORTH AMERICA, EUROPE BETWEEN THE TWO WAR, WITH SPECIAL REGARD TO THE GERMAN ‘EASTERN HELP’”. Köztes-Európa 11 (2):47-65. https://iskolakultura.hu/index.php/vikekke/article/view/33434.
Section
Articles