A szex, szexualitás és a szexuális tudás interpretációja az osztrák–magyar polgári-liberális, feminista nőmozgalomban 1918 előtt

Main Article Content

Czeferner Dóra

Absztrakt

Az osztrák polgári-liberális és a magyar feminista egyesületek vezetői rendkívül fontosnak tartották a fiatalok szexuális felvilágosítását az 1980-es évektől kezdve, aminek hivatalos folyóirataikban, illetve az általuk szervezett programokon is rendre hangot adtak 1918 előtt. A szexuális tudás kicserélésével, valamint a leánykereskedelemmel és a prostitúcióval kapcsolatos kérdések szintén szerepeltek a szervezetek napirendjén. E problémaköröket tanárokkal,
orvosokkal, szociológusokkal tárgyalták előadói-, illetve vitaestjeiken, valamint az általuk publikált sajtótermékekben. Ezen kívül több beadványt intéztek a bécsi és a budapesti kormányokhoz például a koedukáció bevezetéséért, az iskolai szexuális felvilágosítás szabályozásáért, valamint a prostitúcióval kapcsolatos problémák megoldásáért. A téma fontossága ellenére azonban a kérdéskörnek a korábbiakban sem az osztrák, sem pedig a magyar történészek nem szenteltek túlságosan nagy figyelmet. Éppen ezért e tanulmányban azt vizsgálom, hogy a legfontosabb osztrák polgári-liberális és magyar feminista egyesületek milyen erőfeszítéseket tettek az imént felvetett problémák megoldására az első világháború kitörése előtt, valamint 1914–1918 között. A munkához a nagyító alá vett szervezetek hivatalos folyóiratai mellett az egyesületek Budapesten, Bécsben és New York-ban őrzött levéltári anyagaira támaszkodom.


A tanulmány az innovációs és technológiai minisztérium ÚNKP-19-3-III-PTE-199 kódszámú új nemzeti kiválóság programjának szakmai támogatásával készült

Article Details

Hogyan kell idézni
Czeferner, Dóra. 2019. „A Szex, szexualitás és a szexuális tudás interpretációja Az osztrák–magyar polgári-liberális, Feminista nőmozgalomban 1918 előtt”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 9 (2):81-95. https://iskolakultura.hu/index.php/tntef/article/view/33891.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok
Információk a szerzőről

Czeferner Dóra, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet

CZEFERNER DÓRA a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének, Horthy-korszak Témacsoportjának fiatal kutatója. Diplomáit anglisztika és történelem szakon szerezte a PTE BTK-n 2010-ben és 2013-ban. DAAD ösztöndíjasként a Lipcsei Egyetem posztgraduális képzésében vett részt 2014/2015-ben. Kutatásaiban az osztrák–magyar nőmozgalmi sajtó 1918 előtti fejlődési tendenciáit vizsgálja, valamint Schwimmer Rózsa életét és kapcsolati hálóját igyekszik rekonstruálni. E-mail: czefernerd@gmail.com.