Poszt-szocialista poszt-feminizmus

Main Article Content

Lóránd Zsófia

Absztrakt

A feminizmus 1989 utáni kelet-európai recepciója megértésének egyik útját a Jugoszláviában fontos kritikai diskurzust teremtő „új jugoszláv feminizmus” és az állam dialógusának, illetve ennek hiányának elemzésében látom. Az 1970-es évek elején szerveződő, és attól fogva sokat változva, de napjainkig jelen lévő új feminista csoport vagy csoportok sokszínű tevékenysége egyszerre merített a századfordulós és a két háború közötti jugoszláv hagyományból, a helyi akadémiai rendszeren belül és azon kívül megismerhető marxista elméletekből, valamint a nyugat-európai és egyesült államokbeli feminizmus második hullámából. Sokszínűsége és a szerzők eltérő elméleti és politikai pozíciói ellenére elmondható, hogy az új jugoszláv feminizmus új kritikát fogalmazott meg a létező szocialista rendszerrel és annak ígéreteivel szemben. Eközben az állam reakciója nagy mértékben hasonlít azokra a posztfeminista és backlash válaszokra, melyekkel egy évtizeddel később a feminizmus második hulláma Nyugaton szembesül.

Article Details

Hogyan kell idézni
Lóránd, Zsófia. 2012. „Poszt-Szocialista Poszt-Feminizmus”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 2 (2):5-14. https://iskolakultura.hu/index.php/tntef/article/view/33645.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok