A Tragédia Madách szerint Szövegösszefüggések helyreállítása

Main Article Content

Striker Sándor

Absztrakt

A tanulmány röviden összegzi Madách Imre Az ember tragédiája mai közismert szövegének keletkezési előzményeit és körülményeit a művet elméletileg megalapozó, Madách által írt Művészeti értekezéstől a kritikai kiadásig. E korai pályázati munkájában Madách az erkölcsi elvet nevezte meg a dráma fő mozgatójának, s a tanulmány megerősíti e mű és Immanuel Kant etikai gondolatainak a Tragédiában fellelhető kibontását. A szerző szerint a dráma szövegén történt, szándék szerint stilisztikai javítások több ponton elhomályosították ezeket a filozófiai gyökereket, felsértve a dráma gondolati ívét. Az elemzés feltárja a kézirattól a kiadásig végbement szövegváltozások személyes és történelmi hátterét, majd utolsó fejezetében felsorolja a tartalmat és a szövegösszefüggéseket módosító javításokat, összevetve őket az eredeti szöveg fogalmi világával. Az elemzés következtetése, hogy az Arany János által elvégzett stilisztikai javítások meghagyása mellett érdemes a dráma oktatásakor, elemzésekor, fordításakor és előadásakor figyelembe venni a tanulmányban bemutatott eredeti szövegváltozat sorait és kifejezéseit.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Striker, S. (2024). A Tragédia Madách szerint: Szövegösszefüggések helyreállítása. Iskolakultúra, 34(7), 46–72. https://doi.org/10.14232/iskkult.2024.7.46
Folyóirat szám
Rovat
Tematikus blokk: Madách 200 – Az ember tragédiája az idők változásában. A Magyartanárok Egyesülete 2023. évi konferenciájának anyagából