Az autonómia határai(n) : állami kontra református oktatáspolitika az 1920-as években

Main Article Content

Magdolna Rébay

Absztrakt

Az 1920-as évek magyar oktatáspolitikájának programja két fő jelszó köré szerveződött: vallásos (elsődlegesen keresztény) és hazafias (értsd: magyar nemzeti) nevelést akart elérni. Tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogyan érvényesült ez a politika a magyarságát hangsúlyozó református egyház irányában. Egyházi forrásokat vizsgáltunk meg, hogy megállapíthassuk, a gyakorlati megvalósítás miképpen történt, s milyen volt a fogadtatás a református egyházban. Leszögezhetjük: a jelszavakban valóban teljes volt az egyetértés a két szereplő közt. Az állam tényleges intézkedései azonban a református egyház iskolafenntartási terheinek növekedését okozták. Tanügyi autonómiája, amely bizonyos elemeit éppen a források ellenértékeként adta fel, azonban nem bővült. Az 1920-as évek a finanszírozás megoldatlanságát egyértelműen világossá tették. Miközben az egyház ragaszkodott az iskoláihoz, s a fenntartókat (az egyházközségeket) megtartásukra ösztönözte, azok csak nagy nehézségek árán boldogultak. A helyzetből kiutat az egyház vezetői nem találtak. Javaslatok merültek fel ugyan, de ezeket az egyházi fórumok – vizsgált forrásaink szerint – komolyan nem tárgyalták.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Rébay, M. (2010). Az autonómia határai(n) : állami kontra református oktatáspolitika az 1920-as években. Iskolakultúra, 20(3), 74–86. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/20995
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek