Az I. niceai zsinat (325) mint az egység jelképe: a „homoousios” dogmájának pogány és zsidó olvasata

Absztrakt

Miután Konstantin császár 312 októberében „a keresztények istenének segítségével” legyőzte a pogány istenek által támogatott ellenfelét, Maxentiust, mintegy fél évvel később, 313 februárjában kiadta a milánói ediktumot, amelyben a kereszténységet religio licitává tette, azaz a pogány római vallás mellett a kereszténységet is szabadon gyakorolhatónak minősítette. Amikor kitört a később ariánus vitaként ismertté vált teológiai szembenállás, a vitázó feleket akkor is hasonlóan megértő, ezúttal azonban nem a vallások békés együttélését, hanem a különböző teológiai vélemények kölcsönös elfogadását tükröző magatartásra hívta fel a figyelmet a nagyobb jó, azaz az Egyház üdve érdekében. A dolgozat azt vizsgálja, milyen jelkép volt, milyen jelentése volt a niceai zsinatnak a más vallású (pogány és zsidó) kortársak számára: milyen szempontok vezették a korábban még a pogány római vallást követő Konstantin császárt eme döntése meghozatalában, továbbá, hogy milyen hatással volt a zsinat a korabeli zsidóság önmeghatározására és történelemmesélésére.