Értelem, érzelem és esztétikum: Ailianos az állatok zenéjéről

Absztrakt

A De natura animalium esztétikai érdeklődésével sajátos helyet foglal el az ókori zoológiai munkák között. Aristotelés, Plinius, Plutarchos hasonló témájú írásaival összevetve az ailianosi mű jelentős teret szentel az állatok és a művészet, kiváltképp a zene közötti kapcsolat bemutatásának, s így akár az ókori zeneesztétika különleges forrásának is tekinthető. Az állati hangadás változatosságát, az állat (zóón, alogon) musiké iránti fogékonyságát, az emberi zene utánzásának, illetve élvezetének képességét szemléltető, a mimésis, sőt a katharsis számos példáját említő feljegyzések alapján az eklektikus filozófiai hátterű szerző szemlátomást a damóni, platóni éthos-elmélet bevonásával foglal állást az állati értelemről és kommunikációról folytatott ókori diskurzusban, leginkább a sztoikusokkal szemben. Értelmezésében az állati hang a természet ajándéka (dóron physeós), amely azonban birtokosa szándékának megfelelően képes különféle tartalmak, összetett emocionális állapotok közvetítésére, esztétikai értékkel bíró műalkotás létrehozására. Az esztétikum állatvilágban való jelenlétének feltételezésével Ailianos részint az állati intelligencia megléte mellett érvel, részint segítheti az emberi zene eredetének, funkciójának megértését.