Idegtudomány és pedagógia

Main Article Content

Renáta Tóth

Abstract

Összefoglalás : Az utóbbi néhány évben megfigyelhető az a törekvés, hogy egyes tudományágak
művelői más tudományterületek elméleteit és kutatási eredményeit próbálják meg
értelmezni és felhasználni saját paradigmáik segítségével. Azonban gyakran kell olyan
nehézségekkel szembe nézniük, mint például az eltérő tudományos terminológiák harmonizálása,
vagy egészen eltérő vizsgálati eljárással szerzett eredmények összevetése.
A kognitív fejlődés vizsgálata során interdiszciplináris területre tévedhetünk,
amely az agykutatás (idegtudományok), a kognitív pszichológia és a pedagógia
határmezsgyéjén helyezkedik el. Az agykutatás eredményeinek széleskörű felhasználása
a 90-es évektől figyelhető meg (ld. Hall, 2005). Erre az évtizedre tehető, hogy a pedagógia
művelői célul tűzték ki, hogy a tanulás, tanítás folyamatát az idegtudományok
legújabb eredményei alapján szervezzék meg (ld. „brain based learning”).
A tanulmány számba veszi az idegtudomány által az utóbbi évtizedben megcáfolt
idegrendszerrel kapcsolatos mítoszokat is. Az agyi lateralitás, a fejlődés kritikus perió-
dusai, az optimálisan inger-gazdag környezet és a nemi különbségek az idegrendszer
strukturális és funkcionális területén mind olyan kérdések, amelyeknek releváns pedagógiai
implikációi vannak.
Fejlesztő kísérletekkel bizonyított, hogy lehetséges úgy szervezni a tanítás, tanulás
folyamatát, hogy figyelembe vesszük az idegtudományok által feltárt összefüggéseket.

Summary : Recent years’ efforts show that certain disciplines define and apply the theories and
study results of other disciplines by means of their own paradigms. However it makes
difficult to harmonize the variant scientific terminologies or to compare the results of
researches that were acquired entirely different way.
In our review on cognitive development we might cross interdisciplinary fields that
are situated on the boundary of brain research (neuroscience), cognitive psychology
and education. The broader use of brain research results derives from the 1990s (Hall,
2005). During that decade educational experts aimed to manage the process of learning
and teaching on the basis of the current neuroscience result s (cf. “brain based learning”).
In the essay all the disproved myths on nervous system of the last decade is reviewed.
Brain laterality, critical periods of development, optimal enriched environment, gender
differences at the functional and structural field of nervous system, they all bring relevant
pedagogical implications.
Developing experiments have proven the possibility to manage learning- and teachingprocess
by considering the implications of recent neuroscientific research.

Article Details

How to Cite
Tóth, Renáta. 2007. “Idegtudomány és pedagógia”. Acta Sana 2 (2):15-20. https://iskolakultura.hu/index.php/actasana/article/view/18385.
Section
Articles