A "zsidó sajtóhegemónia" elleni küzdelem a hazai német mozgalom sajtójának korai időszakában (1917-1920) / THE EARLY STAGES (1917–1920) OF THE STRUGGLE AGAINST „JEWISH MEDIA HEGEMONY” OF THE GERMAN MOVEMENT IN HUNGARY

Main Article Content

László Orosz

Absztrakt

A tanulmány a sajtótörténeti irodalom által viszonylag kevéssé tárgyalt területre kívánja ráirányítani a figyelmet. Röviden vázolja azt a folyamatot, melynek során a hazai német nyelvű sajtó a XVIII. századi kezdeteitől a XIX–XX. század fordulójára eljut odáig, hogy az éledő német nemzetiségi mozgalom szövetséges helyett ellenségként kezd reá tekinteni. Bemutatja a hazai „volksdeutsch” sajtó keletkezését, korai (még az emblematikus Sonntagsblattot megelőző) lapjait, valamint e sajtó és a német nemzeti mozgalom közös céljait, motivációit. Végül a Neue Post című napilap hasábjain megjelent cikkeken keresztül bepillantást nyújt abba a törekvésbe, mely a német népi öntudat szempontjából veszélyesnek minősített tényezőket – a fenyegetettségérzés elültetése révén – egy irányba próbálja kanalizálni. Ennek volt az eszköze a mindenki számára egyértelmű, jól megragadható ellenségkép kijelölése. A zsidóságnak tulajdonított politikai, gazdasági és erkölcsi „destrukció”-nak a mondott lapban (1917–1920 között) összegyűjtött számos példája közül jelen tanulmány alapvetően egyetlen szegmensre, a „zsidó sajtóhatalom” megtörését célzó küzdelemre fókuszál.


The study attempts to shine a light on a relatively under-analyzed area of media history. It briefly outlines the process whereby the Hungarian German-language media transitioned from being perceived as an ally of the burgeoning ethnic German movement (the start of the 18th century) to an enemy (the turn of the 20th century). The study presents the origins of the Volksdeutsch media, i.e. the early newspapers (the predecessors of the emblematic Sonntagsblatt), along with the overlapping goals and objectives of the Volksdeutsch media and the ethnic German movement. Finally, through the articles that appeared in the pages of the Neue Post, the study offers a look into how factors considered to be dangerous to the ethnic consciousness of the German people – via the reinforcement of a perceived threat – were interpreted in a specific way, the result of which was the designation of a convenient and evident enemy. The study primarily focuses on a lone segment, the smashing of Jewish media hegemony, through the numerous examples of the political, economic and moral “destruction” attributed to the Jews, gathered from the newspaper mentioned above (between 1917 and 1920).

Article Details

Hogyan kell idézni
Orosz, L. (2019). A "zsidó sajtóhegemónia" elleni küzdelem a hazai német mozgalom sajtójának korai időszakában (1917-1920) / THE EARLY STAGES (1917–1920) OF THE STRUGGLE AGAINST „JEWISH MEDIA HEGEMONY” OF THE GERMAN MOVEMENT IN HUNGARY. Közép-Európai Közlemények, 12(1.), 183–198. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/vikekkek/article/view/31830
Rovat
Cikkek