Az alsófokú erdészeti szakképzés kialakulása a dualizmus idején DEVELOPMENT OF FORESTRY PROFESSIONAL EDUCATION IN HUNGARY
Main Article Content
Absztrakt
Tanulmányunkban az erdészeti szakoktatás 19. századi megjelenését vizsgáljuk Magyarországon a kezdetekben kialakuló mérnöki képzés mellett az alsófokú erdészeti szakiskolák létrejöttét a fókuszba állítva.A magyar szakoktatás történeti fejlődésének szerves részét képezi a magyar alsó-, majd középfokú erdészeti oktatás intézményesülése, melynek létrejöttében elévülhetetlen érdemei vannak az 1862-ben alapított Erdészeti Lapok hasábjain két évtizeden keresztül, 1862 és 1883 között megjelenő cikkek szerzőinek, akik felhasználva a sajtó figyelemfelkeltő és befolyásoló erejét, fejtették ki gondolataikat. A folyóirat az 1851-ben alapított Ungarischer Forstverein, majd a jogutód Országos Erdészeti Egyesület (1866-tól) folyóirataként biztosította a lehetőséget az erdészeti szakoktatás fejlesztése érdekében felszólaló szakembereknek, melynek eredményeként megállapították, hogy önálló állami alerdész iskola felállítása szükséges és 1883 őszén megnyitotta kapuit Szeged mellett a Királyhalmi Erdőőri Szakiskola.Kutatásunk során felhasznált primer forrásainkat, az Erdészeti Lapokban 1862 és 1883 között megjelenő írásokat elemezzük a saját szakoktatásuk érdekében kifejtett érdekérvényesítő tevékenységükkel kapcsolatban, valamint a külföldi tanintézményeket bemutató cikksorozatot, melyeket példaként állították a magyar erdészeti oktatással foglalkozó szakemberek elé. A folyóirat első két évtizedében megjelent lapszámok és az azokban megjelent cikkek témáinak tekintetében így jelentős arányt képviselnek az oktatásügyre vonatkozó írások, és ennek kapcsán vállalkozunk azon folyamat bemutatására, ami elvezetett a 19. század végén ezen iskolatípus létrejöttéhez Magyarország területén.