Paternális beavatás az írásbeliségbe avagy nemi-szerep sztereotípiák a kisiskolások kötelező olvasmányaiban

Main Article Content

Hódosy Annamária

Absztrakt

Az általános iskola alsó tagozatában kiadott kötelező olvasmányokra legtöbben alig emlékszünk, mégis gyakori meggyőződés, hogy azok csakis pozitív értékeket hordozhatnak, hiszen kanonizált írók populáris regényeiről van szó. Ez azonban korántsem bizonyos, ha az a kérdés, hogy milyen nemi szereplehetőségeket kívánunk állítani az épp olvasni kezdő és a leginkább befolyásolható korban lévő gyerekek elé. Főleg, ha megfontoljuk, hogy ezek a regények – mint például a 2. és 3. osztályban olvastatott Kincskereső kisködmön, Bambi, az Emil és a detektívek vagy épp A két Lotti - egy nyilvánvalóan patriarchális kánonban nyerték el megbecsülésüket és hírüket. Az említett szövegek többségének főszereplője kisfiú, míg a kislányok, ha egyáltalán megjelennek, a hagyományos nemi szereposztásnak megfelelően a kisfiúk testi igényeinek (jelen és jövendő) ellátására készülnek. A nő egyetlen pozitív létlehetősége az emocionális/irracionális anyafigurában látszik megtestesülni, aki a gyermekén függ (s így a növekedő gyerek számára szükségképp teherré is válik), míg a más pozíciót elfoglaló vagy más irányba tájékozódó női figurák nőietlennek, természetellenesnek és általában becstelennek minősülnek. Aminek felülbírálatához a megcélzott korosztálynak még nincs megfelelő ítélőképessége; ha pedig a felnőttek mindezt jóváhagyják, sőt, egyenesen példaként állítják fel, efféle aligha alakulhat ki.

Article Details

Hogyan kell idézni
Hódosy, Annamária. 2013. „Paternális beavatás Az írásbeliségbe Avagy Nemi-Szerep sztereotípiák a kisiskolások kötelező olvasmányaiban”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 3 (1):52-72. https://iskolakultura.hu/index.php/tntef/article/view/33681.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok
Információk a szerzőről

Hódosy Annamária, Szegedi Tudományegyetem

Hódosy Annamária, adjunktus a Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúra és Irodalomelméleti Tanszékén. Magyar, angol és összehasonlító irodalomtudomány szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen. Tagja volt a posztszrukturalista irodalomtudományt Magyarországon népszerűsító deKON csoportnak (1992-2004). PhD dolgozatát Shakespeare szonettjeiről írta 2001-ben. Fő kutatási területe a metafikció, illetve a gender, a szexualitás és a retorika viszonya a pre-modernista irodalomban, illetve újabban a populáris filmben. Számos taulmánya jelent meg a deKON Könyvekben, az Ictus/JATE Irodalomelméleti Csoport gondozásában, a Literatura olyóiratban és az Apertura: Film-Vizualitás-Elmélet e-folyóiratban.