A két világháború közötti szegedi katolikus tanítóképzés szociális vonatkozásai

Absztrakt

A tanítói szakma − és vele szoros összefüggésben a tanítóképzés – óriási változásokon ment keresztül az elmúlt évszázadokban. Képviselői gyakorlatias, módszertanilag felkészült „mesteremberből” magasan képzett szakértelmiségivé váltak. A tanítóképzés a Mária Terézia kezdeményezésére létrejött normaiskolai rendszertől hosszú utat tett meg a tudományos alapokon álló felsőfokú képzésig. A különböző történeti korszakokban az aktuális társadalmi igények és oktatáspolitikai megfontolások mentén alakult a tanítói szakma megbecsültsége, presztízse, ugyanakkor a fentiek hatással voltak a tanítói tevékenység, illetve a képzés belső tartalmára, a szakmai felkészítés hosszára és mikéntjére is. Tanulmányomban röviden felvázolom a magyarországi tanítóképzés történetét, majd bemutatom a szegedi katolikus tanítóképző intézet működését. Természetesen jelen írás kereteit meghaladja a fenti témákat illetően a teljességre törekvés igénye, ezért elsősorban a két világháború közötti korszakot vizsgálom. Bár más időszakokban is tetten érhetők, ebben a korban voltak igazán hangsúlyosak és jól kimutathatók a társadalmi igények és a képzés belső felépítésének, tartalmának szempontjai és ezek összefüggései. Mindezt jól megvilágítják a képzésben folyamatosan jelen lévő, a vizsgált korban különös jelentőséggel bíró szociális -népnevelő jellegű tartalmak és azok változásai. Tanulmányomban ezért a két világháború közötti szegedi tanítóképzés (katolikus férfiképző) szociális vonatkozásait vizsgálom, egyúttal a pedagógusszakma és a szociális tartalmak és tevékenységek összefüggéseit is kutatom.