Identitásképzés és történeti emlékezet dualizmus kori tanítóképzős neveléstörténeti tankönyveinkben

Main Article Content

Nóbik Attila

Absztrakt

A dualizmus kori neveléstörténeti tankönyveinket számos vonásuk kapcsolja a magyar neveléstörténet- írás más korszakaiban született tankönyvekhez (Nóbik, 2017). Van azonban két olyan vonásuk, amelyek, ha nem is kizárólagosan erre a korszakra jellemzőek, de előfordulásuk ebben az időszakban a legerősebb. Az egyik a múlt, a közelmúlt és a jelen egy történetben történő összefoglalása, amelyben a közelmúlt és a jelen a történet nagyobb részét foglalja el. A másik a kortárs klasszikus integrálása a történetbe. Tanulmányomban a fent említett jellegzetességeket mutatom be. A magyar neveléstörténet-írás kialakulásának rövid ismertetése után a történelem és a jelenkor közötti határok elmosására, valamint a „kortárs klasszikusok” szerepére vonatkozó példákat ismertetek. A tanulmány utolsó részében a klasszikusok identitásképző szerepe, valamint az emlékezet kutatásának néhány eredménye segítségével igyekszem magyarázatot adni az elemzett jelenségekre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Nóbik, A. (2022). Identitásképzés és történeti emlékezet dualizmus kori tanítóképzős neveléstörténeti tankönyveinkben. Módszertani Közlemények, 61(3), 80–94. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/43653
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok