Tanulási énhatékonyság mint a szándékos önszabályozást támogató pozitív stratégia

Absztrakt

Egy univerzális megközelítés szerint az önhatékonyság fogalomrendszerét úgy definiálhatjuk, mint azon személyes, érzelmi és szociális készségek összessége, amelyek hatással vannak azokra a megküzdési képességeinkre, amelyek segítségével meg tudunk birkózni a társadalmi környezet követelményrendszerével, és ezáltal sikereket tudunk elérni a tanulmányi, valamint az általános életszíntereinken (Bandura, 2001). Napjainkban azonban a tanulóknak számos tanulmányi kihívással kell szembenézniük, köszönhető ez többek között azoknak az új tanulási igényeknek, amelyeket egyrészt a diáktársadalom, másrészt a szülők támasztanak az oktatási rendszerrel szemben, ezért a tanulók alacsony énhatékonysági szintje, valamint iskolai alulteljesítése fokozott aggodalomra adhat okot. Ahhoz, hogy ezekkel a tanulmányi kihívásokkal hatékonyan szembenézhessenek, a tanulóknak olyan magatartásformákat és attitűdöket kell kialakítaniuk, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy az útjukba kerülő megpróbáltatásokat eredményesen teljesíteni tudják, és hogy a komplikált kihívásokkal szemben kitartást tanúsító szokásokat alakítsanak ki. Az önhatékonyságot a tanulmányi teljesítmény javításának és az életben jelentkező nehézségekkel való megbirkózás fontos egységének tekinthetjük (Yunus és Suraya, 2017).