Az exuláns és a fegyverkenőcs Lányi György értekezése az unguentum armariumról
Main Article Content
Absztrakt
A fegyverkenőcsöt (Waffensalbe, unguentum armarium, hoplokriszma) a 16– 17. században a jatromágia, vagyis a mágikus orvoslás egyik igen hatásos készítményének tekintették. A Paracelsusnak tulajdonított, szimpatetikus elven alapuló kenőccsel nem a sebet, hanem az azt okozó fegyvert kellett bekenni. Úgy vélték, a kezeléssel több mérföld távolságból is fájdalommentesen meg lehetett gyógyítani az emberi testen ejtett sérüléseket. A kenőcs számos vitát váltott ki orvosi és teológiai körökben a 17. század folyamán. A diskurzus nem a gyógymód hatékonyságára vonatkozott, hanem inkább arra, hogy az esetleges gyógyulás vajon nem démoni erőknek köszönhető-e, vagyis hogy a szer a magia naturalis vagy a magia daemoniaca körébe tartozik-e. A vitába számos korabeli orvos, tudós is bekapcsolódott, mint pl. Daniel Sennert (1572–1637), Jan Baptista van Helmont (1580–1644) vagy Athanasius Kircher (1602–1680). A kérdésben az egykori gályarab, lutheránus prédikátor Lányi György (Juraj Lani, 1646–1701) is állást foglalt a maga módján. A Diaskepsis philosophiae naturalis de unguento armario (Lipcse, 1680) című, a természetfilozófia körébe tartozó értekezése a szerrel kapcsolatos vitában addig született írásokat és véleményeket tekinti át.