A flâneur mint típus és mint analitikus kategória

Absztrakt

A tanulmány a ’flâneur’ fogalmának értelmezésére tesz kísérletet. Kiindulópontként a terminus használatának három, időben, kontextuálisan / koncepcionálisan és absztrakciós szint tekintetében egyaránt elkülöníthető rétegét határozza meg. (1.) A flâneur mint típus a 19. század első felének nagyváros‐irodalmában (mindenekelőtt Párizsban) jelenik meg, kedvelt és központi figurája a bulvársajtónak és a nagyváros típusait bemutató fiziológiáknak, illetve panoráma‐esszéknek. Pozíciója kivételes, ugyanis egyszerre tárgya és szerzője ezeknek a tipologizáló populáris szövegeknek: ő maga a megfigyelő, akinek sajátos megfigyelés‐ és ábrázolásmódja szerint megjelennek a nagyváros jelenetei. Ez a flâneur‐típus 1848 után szinte teljesen eltűnik a népszerű irodalomból és sajtóból. (2.) A flâneur mint művész az 1850‐es évektől jelenik meg, legismertebb formájában például Baudelaire olyan műveiben, mint A modern élet festője című esszé vagy a Fájó Párizs című prózavers‐ciklus. A flâneur itt már nem elsősorban a nagyváros társadalmi terében, hanem egy jóval absztraktabb‐imagináriusabb esztétikai térben kószál, nem pusztán a modern városlakó, hanem a modern, urbánus művész alteregója. (3.) A flâneur mint analitikus kategória a huszadik század első felében jelenik meg, alapvetően Walter Benjamin Baudelaire‐elemzéseiben és Passagen‐Werk néven összefoglalt jegyzeteiben. Élénk hatása Benjamin huszadik század második felére tehető újrafelfedezésével kapcsolatban bontakozik ki olyan szerzők művei által például, mint Richard Sennett vagy Marshall Berman. A flâneur fogalma ebben a harmadik fázisban újabb absztrakciós fokra lép, immár értelmező fogalomként kezd kulcsszerepet játszani a kulturális modernitás (és modernizmus) történeti igényű tudományos megértésében, amennyiben egy sajátos, szubjektum és objektum határait átrajzoló (egymásba mosó), kontingens és kaleidoszkopikus, alapvetően a nagyvároshoz kötött érzékelésmódot, identitásmintázatot jelöl. Jelen tanulmány történeti szempontból vázolja a flâneur típusának körvonalait, illetve bemutatja megjelenését a 19. század magyar nyelvű sajtójában, elméleti szempontból pedig meghatározza, miként is értelmezhető a flâneur kategóriája egy sajátos érzékelésmód kifejeződéseként. Az elméleti kontextus a Walter Benjaminféle hagyományon, valamint többek között Michel Foucault és Michel de Certeau szövegein alapul.