A kulturális hibriditás krónikája Böndör Pál prózája

##plugins.themes.bootstrap3.article.main##

Ternovácz Dániel

Absztrakt

A jelen tanulmány a költőként ismert Böndör Pál prózájának az opuszban elfoglalt pozíciójával foglalkozik. A recepció, és maga a szerző is, másodlagos teljesítményként tekint a három regényre, melyek ezen vélekedések szerint nem érik el az 1960-as évek óta íródó lírai művek esztétikai szintjét. Ahhoz, hogy újraértékeljük az Ebihalak (1987), A holdfény árnyékában (2011) és Bender & Tsa. (2014) című műveknek a pozícióját, figyelembe kell venni a megjelenésük kontextuális sajátosságait, az autobiografikus vonatkozásokat, a Böndörköltészetből ismert motívumtárral, írásmóddal és attitűddel való kapcsolódásokat, valamint az intertextuális és intermediális sajátosságokat. A tanulmány négy fejezetből áll. Az első rész összegzi a kritikák meglátásait, és rámutat az értelmezések néhány hiányosságára. Ezután külön-külön fejezetek foglalkoznak a három mű kontextusával, a lényegi eltérések és folytonosságok szem előtt tartásával. Végül az összegző fejezet a böndöri prózapoétika fontos sajátosságait tárgyalja: az autopoétikus írásmódot, illetve a kulturális hibriditás valós és fikcionális terének reprezentációját.

##plugins.themes.bootstrap3.article.details##

Hogyan kell idézni
Ternovácz, D. (2021). A kulturális hibriditás krónikája: Böndör Pál prózája. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, 35, 117–139. Elérés forrás https://iskolakultura.hu/index.php/ahlithun/article/view/34189
Folyóirat szám
Rovat
Inter (con)textus