Egy lakásépítési program tanulságai

Absztrakt

Összefoglalás :
Magyarországon a rendszerváltást követő évtizedben a felsőbb jövedelmi
kategóriákba tartozók kivételével a saját tulajdonú lakás megszerzéséhez igen
kedvezőtlen volt a gazdasági környezet, s a lakásprivatizáció után megmaradt
bérlakás-állomány csekély mobilitása mellett önkormányzati bérlakáshoz is szinte
lehetetlen volt hozzájutni.
A 90-es évek közepén a legszegényebbek lakásproblémáinak megoldására nem
volt átfogó program, legfeljebb néhány helyi kezdeményezés. Jelen tanulmányban
egy kiskunhalasi lakásépítési program lebonyolítását, valamint a szociális munka
és szociálpolitika számára fontos tanulságait kívánom bemutatni.
Módszerként elsősorban strukturált interjúkat használtam, amelyeket az
építőközösség tagjaival és a projekt vezetőjével készítettem az építkezés kezdetén
1995-ben, valamint utánkövetés céljából 2004 őszén. Információkat gyűjtöttem
továbbá a települési önkormányzattól, valamint az építkezéshez kapcsolódó
dokumentumokat tanulmányoztam.
A Kiskunhalasi Családsegítő Szolgálat vezetőjének kezdeményezésére és az ő
irányításáával indult egy lakásépítési program, melyet az önkormányzat ingyenes
közművesített telkek biztosításával, valamint egy alapítvány létrehozásával, s
ennek keretében történő közösségi szervezéssel és minimális helyi lakásépítési
támogatással segített. Pályázati úton nyolc roma és nyolc magyar három vagy több
gyermekes család került az építőközösségbe, akik vagy nagyon rossz
lakáskörülmények között éltek, vagy létfenntartásukat veszélyeztető összegű
albérleti díjat fizettek. A finanszírozás alapja a lakásépítési kedvezmény volt. Az
építkezés harmincöt százalékos készültségi fokig szükséges fedezetét – amikor már
a lakásépítési kedvezmény is igényelhető - pályázati úton, helyi önkormányzati
támogatással és igen sok saját munkával teremtették meg. Dolgozatomban
bemutatom a közösségi szervezésben rejlő garanciákat, nehézségeket és buktatókat,
s a közösségi szociális munkának e program során megvalósuló és kimaradó
lehetőségeit. Az írásomban részletesen taglalt problémák ellenére példaértékű,
másutt is jól hasznosítható kezdeményezésnek tartom, s több szakterület számára
megfontolásra ajánlom. Végül az önkormányzati telkeken az eredeti tervnél
kettővel kevesebb, összesen tizennégy 71 négyzetméteres, a kor színvonalának
megfelelő, jó minőségű lakás épült fel, amelyek a felnövekvő gyermekek számára
sokkal jobb feltételeket biztosítanak a tanuláshoz és a pihenéshez, így életesélyeik
jelentős mértékben növekedtek. Az utánkövetés során kiderült, hogy a családok
többsége lehetőségeihez mérten elég jól tudott élni a lakással együtt megszerzett
eséllyel, amely főként a gyermekek tanulásának szorgalmazásában, több roma és
magyar gyermek sikeres középiskolai tanulmányában nyilvánul meg.
E projekt és egy röviden vázolt, Kiskunhalason most szerveződő másik
lakásprogram alapján olyan szociálpolitikai következtetéseket fogalmazok meg,
amelyek segítenének abban, hogy a lakástámogatások az alsóbb jövedelmi
kategóriákba is eljussanak. Javaslataim első lakás vásárlásánál az önerő állami garanciavállalással való kiváltására - a rászorulók körében mindez
kamattámogatással való megvalósulással -, a teljes lakásépítési kedvezmény
használt lakások vásárlásához való felhasználására, s a lakbértámogatás
bevezetésére vonatkoznak. Ezen elképzelések egy részét tartalmazza a Nemzeti
Lakásprogram, s néhány elemét a 2005-ös kormányzati elképzelések, de a
megvalósulás és annak mértéke 2004 végén, a kézirat lezárásakor még bizonytalan.
A projektből levonható szociálpolitikai következtetések azt támasztják alá, hogy a
fenti eszközök megnövelnék a helyi kezdeményezések mozgásterét is.

Summary : During the decade after the changing of the regime in Hungary, the economic
environment was rather adverse for obtaining a privately owned flat except for
those belonging to the higher income category and also it was almost impossible to
receive a flat owned by the local municipality because of the low mobility of the
remaining set of appartments after their privatisation.
In the middle of the 90’s there was no comprehensive programme for the housing
problem of the poorest but for some local initiatives. Here I would like to describe
an apartment building program in Kiskunhalas and the lesson it can offer for social
work and social policy.
My main method was stuctured interviews that I made with the members of the
building society and the head of the project at the beginning of the construction and
in the autumn of 2004 as a follow-up. I also gathered information from the local
municipality and I studied the documentation of the construction.
The apartment building project was initiatived and lead by the head of the Family
Assistance Service of Kiskunhalas and it was supported by the local municipality
by providing free improved sites, by establishing a foundation and organising the
community with the help of this, and with a very low financial aid. Eight Roma and
eight Hungarian families of three or more children were selected with a
competition to join the building society, who had lived in either very bad
conditions or paid a rent so high that it endangered their livelyhood. The basis of
financing was the home-building allowance. The expenses for the building until the
stage of thirty-five percent preparedness – which was necessary for receiving the
home-building allowance - was raised with a competition, with the support of the local municipality and a lot of work. In my paper I show the garantees, difficulties
and obstructions in community organisation and the realised and not realised
possibilities of community social work. Notwithstanding the problems that I
elaborate on in detail in the paper, I regard it as an example iniciative that can be
followed at other places too and should be considered in professional fields as well.
Finally, on the municipality sites, fourteen – the original plan minus two – good
quality, modern, 71 square meter flats were built which provide much better
conditions for the growing generations for their studies and free time activities thus
raising their chanches in life significantly. During the follow up, I realised that the
majority of the families were able to use the chance that having a flat offered them
relatively well which appeared in supporting their children’s studies and in the
children’s sussessful secondary school results.
On the basis of this home-building programme and another one I mention and is
being organised in Kiskunhalas right now, I formulate some social policy
consequences which would help so that home allowances could reach people with
low income. These should be part of the housing policy. I propose that own
resourses should be redeemed with state guaratee when buying the first home –
with interest support for those who are in need -, that full home-building allowance
should be granted for buying second-hand flats and that rent support should be
introduced. Some of these ideas are contained in the National Home Programme,
and in the government conceptions for 2005 but their realisation is not sure at the
end of 2004. The social policy consequences drawn from the project reinforce that
the above tools would make the scope of local initiatives greater.